Csecsemőkor: születéstől 12 hónapos korig

Ebben az időszakban a síráson kívül is sokféle hangot ad a gyermek. Képes egy oktáv távolságban is csúszkálni a hangjával. A hangadást mindig valamilyen mozgás kíséri. Végtagjaival rugdos, kapálózik, fejét a hangforrás irányába fordítja. Mivel a hangadás és a mozgás szorosan összetartoznak, a mozgékonyabb gyermekek általában többet hangicsálnak, gőgicsélnek. Ha a felnőtt megpróbálja pontosan utánozni a gyermek hangadásait, akkor azokra szívesen reagál ismételten. Így szép lassan eljut oda az 1 éves gyermek, hogy annak ellenére, hogy beszélni még nem tud tisztán, rövid dallamrészeket viszonylag pontosan tud énekelni.
1 éves kor körül sokszor megfigyelhető, hogy a gyermek beszédfejlődése lelassul, szinte megáll. Ez természetes, hiszen megtanult felállni, ami sok figyelmet igényel. A helyváltoztatás lehetőségével egy új világ nyílik ki előtte. Már eléri a polcokon lévő tárgyakat, esetleg az asztal tetejét, ami rengeteg új élményhez juttatja. Teljes koncentrációt igényel az állás, mivel az egyensúlyára minden pillanatban oda kell figyelnie, amire azért eddig is szüksége volt ahhoz, hogy pl.: ülés közben ne dőljön el.

Tipegőkor: 12 - 24 hónapos kor között

A gyermekek gőgicsélésében már felfedezhető a ritmus, határozott hangmagasságokat énekelgetnek. Kettéválik a beszéd és az énekhang. Már nem csúszkál a hangjuk. Ebben a korban kifejezetten élvezik az ölbéli játékokat. Ezt a kifejezést Kiss Áron használta először 1891-ben megjelent első gyermekjáték-gyűjteményében. Az ölbéli játékok közé a lovagoltató, höcögtető, arc - és tenyérsimogató, csiklandozó, sétáltató, hintáztató mondókák tartoznak, melyek játszása közben a gyermek az anyja ölében ül.
Elkezdenek halandzsázni, melyekben már felismerhetőek a beszéd és a számára ismert énekek ritmusai, hangmagasságai. Az édesanya pontosan tudja, hogy gyermeke melyik mondókát, éneket mondja, énekli. Az is érdekes, hogy a gyermek általában a játék legjellemzőbb szavát vagy mozdulatát mondja, mutatja. Csak a kezét ütögeti, vagy simogatja a haját azt jelezve, hogy éppen melyik dalt szeretné, ha eljátszaná vele az anyukája. Ebből is látszik, hogy figyelme, emlékezete folyamatosan fejlődik az énekelgetések hatására.
Itt is megmutatkozik a kettejük közötti szoros kapcsolat, mivel szinte csak az édesanyja tudja abból az egy kézmozdulatból, hogy mit szeretne gyermeke. Valószínűleg nem is engedné meg másnak a játékot még akkor sem, ha az a másik felnőtt is pontosan ugyanúgy el tudná vele játszani azt a mondókát vagy énekes játékot.
18 hónapos korától szinte bármivel elkezd önállóan zenélni, ami a kezébe kerül. Lehet az építőjáték, vagy kanalak. Ritmusokat játszik, halkan vagy hangosan üti össze a tárgyakat. Most már nemcsak a saját hangjával alkot hangokat, hanem különböző eszközök segítségével is. Adjunk a kezébe minél több olyan eszközt, amellyel tud zenélni, pl.: fakanalakat, sajtos dobozokat, kisebb műanyag flakonokat, melyekbe pl. babot teszünk. Ezek lesznek az első hangszerei.
Minden új játékos hangutánzásnak örüljünk, mert ez a gyermek zenei alkotókedvét mutatja! A sok énekelgetés hatására mondókákat zenésít meg, számára ismert dallammal ruházza fel őket.

Kisóvodáskor: 24 - 36 hónapos kor között

Már sok dalt, mondókát hallottak. Szeretnek játszás közben dúdolászni, halandzsázni. Sokszor játszás közben eléneklik, hogy mi történt velük, milyen tapasztalatokkal lettek gazdagabbak. A mozgás és az énekelgetés még ebben az életkorban is összekapcsolódik. Nem ülnek le csak azért, hogy énekeljenek, de miközben altatja a babáját vagy tolja az autóját, énekelve játszik. Szeretik képeskönyv-nézegetés közben elmesélni, elénekelni a látottakat.

A fül az első olyan érzékszervünk, mely ingereket közvetít a magzat számára a külvilágból.

Már a 4 hónapos magzat is pozitívan reagál arra, ha énekelnek neki. Fontos, hogy az édesanya vetkőzze le az esetleges gátlásait az éneklésével kapcsolatban, mert gyermeke számára ő biztosítja a nyugodt érzelmi világot. De a beszédhang is ugyanolyan fontos, mivel az érzelmi töltése ugyanúgy eljut a magzathoz, babához. Az anya olyan zenét hallgasson áldott állapotában, melyet szívesen hallgat, mivel ez pozitívan hat saját érzelmi világára, így gyermekére is pozitív hatással lesz.
A 4-5 hónapos magzat már édesapja hangjára is képes reagálni, ha gyakran beszél a kis pocaklakóhoz.

A magzat megjegyzi az általa sokszor hallott énekeket, zenéket, melyek születése után gyakran megnyugtatják, esetleg kamasz korában a hasonló stílusú zene iránt lesz fogékony. Pl.: egy operaénekes házaspár gyermekénél elképzelhető, hogy kifejezetten szeretni fogja a komolyzenét gimnazistaként is. Az a baba, amelyiknek az anyukája a terhesség alatt gyakran tette a hasához közel a kis felhúzhatós zenélőt, valószínűleg megnyugszik majd az ismert kis dallam hallatán születése után, amikor nyűgös. De azért figyeljünk arra, hogy hangos hanghatások ne érjék a magzatot. Nem kell az anyuka hasára közvetlenül rátenni a hangforrást, mert a magzat meg is ijedhet a túl hangos zenétől.

A gyermek első hangja, amit önállóan hoz létre, a születését követő sírása. Ekkor hallja meg először a saját hangját.
Az újszülött gyermek számára az egyik legfontosabb muzsika a test muzsikája. Ezt leggyakrabban szoptatás közben éli meg. Míg szopik, hallja, ahogy nyel, cuppog, sóhajtozik. Közben megérinti az anyját, simogatja, érzi a bőrének az illatát, mely ingerek nyugalmat, biztonságot jelentenek számára.

A gyermek hallása nem csak az anyja, a tárgyak és hangszerek hangjainak befogadásával fejlődik, hanem a gondozási teendőkhöz tartozó mozgásoknak is van jelentéstartalma. Pontosan érzi, hogy nyugodtan, vagy idegesen, kapkodva pelenkázzák-e be vagy fürdetik. Ezek a hangok, esetleg nonverbális (nem beszédben megnyilvánuló) tényezők is mind információval szolgálnak a gyermek számára az anyja érzelmi állapotáról.

Az édesanyja hangja, éneke már az újszülött gyermeket is megnyugtatja. Mondókázni, ölbéli játékokat játszani már a fél éves gyermekkel is lehet. Egyenletesen tudjuk mozgatni az ölünkben, majd fokozatosan érettek lesznek ahhoz, hogy az énekek, mondókák játékát is tudjuk velük játszani. Nem mindegy, hogyan mondjuk, játsszuk el a kívánt mondókát, ölbéli játékot. Ha egyszerűen, egy hangszínnel, monoton hangon mondjuk, akkor lehet, hogy a gyermek észre sem veszi, hogy játszani szeretnénk vele. De ha lassan, halkan, sejtelmesen kezdjük, és fokozatosan gyorsítunk, emeljük a hangszínt, vagy esetleg huncutkodva mondjuk és egy jó dögönyözéssel fejezzük be, akkor máris tele van az az összesen 15-20 szóból álló mondóka érzelmi telítettséggel, mely a gyermekre élményként hat. Újra és újra át akarja majd éli azt a katarzist, amin keresztül ment a mondóka elmondása és eljátszása alatt. Ezért is fontos, hogy minden mondókához, kis dalhoz társuljon valamilyen játék. És ha már érzelmet viszünk bele a játékunkba, akkor a gyermek akarva – akaratlanul is megismerkedik a tempóval, hangerővel, hangszínnel, ritmussal. Ezek nélkül szinte semmit sem érnek a játékok, mert üresek lesznek. A tempót egy mondókán belül is változtathatjuk (pl.: a lovagoltatóknál), ami kifejezetten izgalmassá teheti a játékot. A hangerővel és a hangszínnel is fontos játszanunk. Kezdhetjük sejtelmesen, halkan, mélyebben, majd fokozatosan növelhetjük a hangerőt, és emelhetjük a hangszínt mélyebbről magasabbra. Ezeket figyelembe véve vidám, nyugodt, kiegyensúlyozott hangulatot tudunk teremteni gyermekünk számára, mely egészséges fejlődése szempontjából elengedhetetlen.

A zenei nevelést a gyermek növekedése során folyamatosan bővíthetjük. Később ennek a feladatnak a nagyobb részét az óvoda és az iskola veszi át. Az iskolákból való énekórák szinte teljes eltörlésével nehéz helyzetbe került a művészeti nevelés ezen ága. Mégis lehetőséget kell keresnünk arra, hogy gyermekünknek a zenével és a zenéléssel való kapcsolata ne szűnjön meg, hanem élete részévé váljon.